DEUSEXMACHINA

I.

Pontosan hat óra negyvenegy perckor, a napfelkelte időpontjában szólalt meg a vekker Ábrándossy Mór terézvárosi garzonjának hálószobájában. A lakás ura kedvetlenül, szárnya szegetten ébredt vörös bársonypárnákkal teli baldachinos ágyában. Felkelt, és egy hangos ásítással kísérve csupasz, tökéletesen kidolgozott felsőtestére fekete selyemköntöst húzott, így tántorgott ki a fürdőszobába. Hosszan tartó, de mindvégig áhítattal végzett reggeli tisztálkodási rituáléjának utolsó felvonásaként befésülte fülközépig érő aranyszőke tincseit, felhúzta pezsgőszínű selyem „nappali köntösét”, és kisétált apró konyhájába, hogy elkészítse napindító ambróziateáját. A reggeli nedűt kortyolgatva bekapcsolta a televízót, komótosan váltogatott a csatornák között, míg egy hírműsor szalagcímén megakadt a szeme: „…Magyarországon soha nem látott szinten tombol a társkereső applikációk divatja, melyek az örök szerelem helyett az olcsó és gyors testi kielégülést ígérik…”

Ettől a hírtől elöntötte a düh, kikapcsolta a készüléket, majd hanyatt dobta magát a Szív utca felé néző ablak alatti mentazöld neobarokk rekamién. Szikrázóan kék tekintetét az ablakon túlra szegezte, és a szomszédos szecessziós bérpalota homlokzatának letört domborműveit, a falakat valaha borító csempék helyét, az épület erkélyeinek elkorhadt korlátjait és széttört márványburkolatát nézte szomorúan. Egy letűnt kor apró hírnökeit látta, melyekkel sorsközösséget érzett. Ettől ismét úrrá lett rajta a feleslegesség kínzó érzése, és hogy ez is csak egy lesz a sok dologtalanul töltött nap közül. Hiába volt korán reggel, máris pohárhoz nyúlt: kitöltötte magának az első erjedt nektárt szárított vadnarancs-karikával. Majd visszalépett az ablakhoz, és a novemberi köddel fenyegető rétegfelhők gomolygó hadát kezdte szemlélni, mert az időjárási és csillagászati jelenségek örökérvényűsége mindig megnyugtatta.

Ekkor a másik szomszéd bérház tűzfalán megpillantotta az állami támogatással induló, tizenöt hónapos informatikus képzés heves őszi esőktől mállott plakátját. Talán a gyorsan lehúzott alkohol hatására, egy ördögi terv jutott eszébe. Azonnal jelentkezett a kurzusra, és hosszú idő után újra felszabadultnak érezte magát, arcára is visszatértek az aranykorában jól dokumentált vonások. Bizakodó tekintettel nézett a bejárati ajtó fogasa felé.

II.

Pontosan hat óra ötvenkettő perckor, a február 14-i napfelkelte időpontjában szólal meg a vekker Ábrándossy Mór terézvárosi garzonjának hálószobájában. A lakás ura boldogan ébred baldachinos ágyában és szárnyait szélesre feszítve kel fel. Az utóbbi hónapok során végzett intenzív informatika tanulás és a napi tizennégy órán keresztül történő ülés a számítógép előtt azonban látványos nyomokat hagyott a testén. Bőre sápadt és cserzett, aranykorából ismert vonásait, hajfürtjeit, atletikus alkatát elvesztette, a negyvennyolc kilogrammos súlygyarapodásnak köszönhetően inkább egy barokk amorettre vagy puttóra hasonlít.

Azonban semmi nem tudja kedvét szegni a nagy napon. Csapzottan, fürdés és reggeli nélkül veti magát a televízió távirányítójára, és egy hírműsor szalagcímén akad meg a szeme: „…több milliárd dollárosra becsülhető az éppen Valentin-napra időzített, a világ összes társkereső applikációját összehangoltan ért, a szektor teljes összeomlását eredményező hekkertámadáshoz köthető kár…”

Mór elégedetten végigsimít kopasz fején, majd leemeli a bejárati ajtó fogasán lógó, sűrű porréteg által elfedett szarvasbőr tegezét és íját, melynek idegét néhányszor megfeszíti, az érzésbe bele is borzong. Agárfa szekrényéből előkotorja a huszonötösével csomagolt aranyozott nyílvesszőket, és az első adagból tizenhármat behelyez a tegezbe. A kihagyott tucatnyi nyílra felfűz egy-egy papírcetlit, kitárja az ablakot, és a mentazöld rekamiéra térdelve véletlenszerű irányokban kilövi azokat a városba. Ezután kimászik a párkányra, széttárja szárnyait és nagy mosollyal elrugaszkodik, hogy munkához lásson.

A papírcetlikre a következő van írva: „Visszatértem. Á.MÓR”.