Tamás és Péter különösen nehezen viselte a csütörtök reggeli testnevelés órákat, mert János bácsi a hetedikes fiúosztályt keményen megdolgoztatta ilyenkor. A tanár a forrón gőzölgő kávét ütött-kopott, ezüstszínű csajkából töltögette pöttyös bögréjébe, közben pedig a gyakorlatokkal kapcsolatos ukázokat üvöltötte, a mezőkövesdi iskola tornaterme öblösen zengett rekedt hangjától. Elvtársak, húsz fekvő! – rikkantotta el két szürcsölés között vicceskedve, valójában régi reflexektől fűtve János bácsi, ettől még a vörös csillag helyén lógó feszület is beleremegett az előző nyáron újra katolikusnak felszentelt intézmény falán. A rossz minőségű zaccos lötty szúrós szaga zavarta az álmos tinédzsereket fekvőtámasz közben, de még ezekben a súlyos percekben sem mertek megmukkanni, okultak Tamás és Gergő példáján. Senki sem szerette volna ugyanis hátán vagy tomporán érezni az átforrósodott csajka alját, amely aztán hónapokra is képes volt vérvörös pecsétet hagyni a bűnösök testén. A két fiú esetében nem is a testnevelés órán végzett gyakorlatok szakszerűtlen kivitelezése szolgáltatott indokot a büntetésre, hanem az, hogy János bácsi rendszeresen dohányzáson kapta őket reggeli ima előtt.
Az igazi bagós Péter volt, a törékeny testalkatú, folyton merengő, csendes fiú már második éve hódolt e káros szenvedélynek. Tamás, aki atletikusabb, jobb képű volt társánál, csak baráti hűsége jeléül szívta vele a szülőktől lopott puhadobozos barna Sophianae-t, amitől persze mindketten hangosan krákogtak. A füstöt és a dohányzással járó váladék rituális kiköpését igazán felnőttes szokásnak, egyben kamasz lázadásuk legjellegzetesebb jelének értékelték.
János bácsi bögrés akciója után nevetve mutatták egymásnak a kör alakú, fájón lüktető égési sérüléseket, és ifjúkori barátságuk talán örökre megmaradó stigmájaként tekintettek rájuk. Az általános iskolai ballagást követően meg is ajándékozták egymást: Tamás öngyújtót adott Péternek, míg az izgága, a világra nyitott, gondolatait grafománként jegyző Tamás egy ezüstözött tollat kapott barátjától. Mindkét ajándékba bele volt vésve barátságuk jele: a csajka ejtette sebekre emlékeztető két, egymást szelő kör. Péter katolikus középiskolában folytatta, Tamás pedig egy fővárosi világi gimnáziumba került kollégistaként, de a két fiú megesküdött, hogy ez nem befolyásolhatja kapcsolatukat, és életük végéig szoros barátságot ápolnak.
Tamás sokáig csendben ült és hezitált a dolgozószobájában, végül úgy határozott, elküldi a körlevelet Facebook-on az ismeretségébe tartozó minden papnak és plébánosnak, hogy piackutatást végezzen, és hogy validálni tudja az elmúlt hónapok kemény munkája, lemondásai, vitái, megtakarításai árán fejlesztett szoftverének létjogosultságát. Túl sok ilyen ismerőse valójában nem volt, javarészt vallási hivatást választó általános iskolai társaiból állt a lista. Ő a gimnáziumi, majd egyetemi éveiben finoman szólva sem hitéleti kérdésekkel foglalkozott, és az évek múltával a gyerekkorában sokszor mormolt imasorok, majd a hite is kifakult.
A levél kiküldése után, a képernyővédő módban elsötétülő monitor felületén pillantotta meg, hogy a multis évtizedek milyen kegyetlen nyomokat hagytak rajta. Az informatikai vezetők munkaköréhez tartozó folyamatos rendelkezésre állás, a napi 14-16 órás fizikai jelenléttel járó munkaidő, a stressz, az ebből fakadó családi konfliktusok mély barázdákat szántottak arcán. A helyzetet pedig csak rontotta, hogy az utóbbi időben a maradék időt, amit feleségével, Rékával és kisiskolás lányával, Julcsival lehetett (és kellett) volna tölteni, feláldozta új start-up ötlete érdekében.
Két kivételtől eltekintve mindenki válaszolt Tamás levelére. Alapvetően kedves, a régi közös emlékekre épülő üzenetek érkeztek, de valójában teljesen használhatatlan visszajelzéseknek bizonyultak üzletfejlesztési és validációs szempontból. Néhány nappal később Tamás a demokratikusnak tűnő, valójában költséghatékonyságot elősegítő open office légtér egyik Dunára néző asztalánál dolgozott, amikor ismeretlen szám hívta. Tamás unottan felvette.
– Te vagy az Tomikám? Béci vagyok, a katolikus iskolából. Megkaptam a leveled. Jó most számodra beszélni? – Tamás gyorsan felugrott az asztaltól, majd befutott és bezárkózott a kistárgyalóba, ahol az egyik kolléga nemrég elfogyasztott, otthonról hozott rakott krumplijának erős szaga lengte be a teret.
– Szia Béci! Köszönöm, hogy hívsz. Vagy mondjam azt, Béla atya? – próbálta megtalálni a jó hangot több, mint 30 év elteltével.
– Ne bolondozz, Tomi. Igen, Isten szolgája lettem, de a régi társakkal nem ájtatoskodom. Az ötleted miatt szeretnék veled beszélni. Nem biztos, hogy jól értem az ötleted, amit be szeretnél mutatni. Ha van pár perced, fejtsd ki kérlek! – mondta nyugodt hangon.
Tamás a zárt tárgyalóajtó ellenére is körülnézett, és a terem legtávolabbi pontjára sétált. Esélyt sem akart adni rá, hogy fény derüljön tervére, hogy végre kiugrik a hosszú ideje kiégettségét okozó mókuskerékből, és saját maga főnöke lesz egy start-up révén kiegyensúlyozott családi háttérrel.
– Örömmel! – mondta a kezdő értékesítőkre jellemző izgalommal hangjában. – A GOD GPT egy mesterséges intelligenciára épülő szoftver, ami olcsó, kézenfekvő megoldást nyújt az egyház és az egyre jobban világiasodó társadalmi környezet problémáira. A szuperintelligencia révén az élet nagy kérdéseit a vallásban kereső érdeklődő egyszerűen bepötyögi, és arra olyan választ kap, amit egyetlen más ember sem tudna. A szoftver így az egyre öregedő – már megbocsáss, Béci! – egyházrendszert tudja tehermentesíteni, az érdeklődők és hívők életében erősebb jelenlétet képes biztosítani az egyház számára, és nagyobb hatékonysággal tud adományokat generálni a szervezetnek. A rendszer természetesen képes adományok és adófelajánlások kezelésére, bizonylatok kiállítására is… –
– Tamás, álljunk meg egy pillanatra! – szólalt meg Béla atya más hangszínnel a telefonban. – Mondd, hiszel Te még Istenben?
Tamás érezte a hangulatváltozást, de igyekezett visszahozni az előbbi oldottságot.
– Ha megengeded, ez legyen a következő beszélgetésünk témája. De a kislányom meg van ám keresztelve! – nevetett kényszeredetten.
– Tamás, azt gondolom, hogy amit most bemutattál, színtiszta blaszfémia. Isten irgalmazzon neked, és ha készen állsz rá, várlak egy gyónásra! – sűrű csend következett, amely során lehetett hallani, ahogy a pap a rózsafüzért morzsolgatja.
– Értem, és köszönöm a véleményed! Hidd el, nem állt szándékomban sem téged, sem az egyházat megsérteni. Még egy kérdést megengedsz? A levelemre csak egy valaki nem válaszolt…
– Hmm, tudtam, hogy rá fogsz kérdezni! – vágott közbe Béci. – Ő jól van. Talán a legelhivatottabb sorstársam lett, akit ismerek, jelenleg az Egri Főegyházmegye segédpüspöke. – Tamás csendben hallgatta a híreket. – Sokáig beszélt rólad a gimnáziumban és a szemináriumi évek alatt is, a többiekkel meg is osztotta egy-egy levelének tartalmát, amit neked küldött. Emlékszem, mindet megjelölte a kétkörös jeletekkel. Azt is tudom, hogy sosem kapott rá tőled választ, és egy idő után már nem beszélt rólad. Jó ember, kiváló pap és egyházi vezető. De azt nem ígérem, hogy kapsz választ tőle. Isten áldjon, Tamás! És kérlek fontold meg, hogy ezt az ötleted folytatod-e. Őszintén várlak egy confessiora. Isten veled!
– Átgondolom, köszönöm! Isten veled! – mondta automatikusan Tamás.
Tamás maga sem értette, de a telefonhívás hatására a következő napokban még nagyobb energiával és időráfordítással folytatta ötletének megvalósítását.
Érezte, egyre közeleg számára a megváltás pillanata.
Ez az időszak egybe esett a munkahelyén zajló elszámolórendszer átalakítással, így a családjára szó szerint egyetlen perce sem maradt. Rékával hetekkel ezelőtt megállapodtak abban, hogy Julcsi táncbemutatójára együtt mennek, azt követően együtt ünnepelnek otthon, de Tamás csak a naptárbejegyzés figyelmeztetése során realizálta, hogy biztosan nem tud elszabadulni a munkahelyéről az átállás miatt.
„Szívem, ne haragudj, de elúsztam. Nem érek oda az elejére, menj a helyszínre taxival.” – pötyögte be az SMS-t Rékának, aki erre már nem is válaszolt. Egy váratlan teljes rendszerleállás miatt Tamás végül egész este informatikai kármentési feladatokat irányított. Az ismeretlen számot először fel sem tudta venni. A második hívásra tudott headset-jével rányomni, és várta az újabb zónák, kábelek és kódok zuhatagát, amelyek megoldásra várnak.
– Halló, Illés Tamással beszélek? – mondta egy idegenül csengő hang.
– Igen, miben segíthetek? – válaszolta automatikusan Tamás, miközben tíz ujjal verte a klaviatúrát a munkahelyi krízis leküzdése érdekében.
– Kárádi Norbert százados vagyok, a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól. Sajnos rossz híreket kell közöljek Önnel. – Tamás abbahagyta a gépelést, nyelt egy nagyot, és hátradőlt.
– A családja súlyos autóbalesetet szenvedett egy taxiban, amiben utaztak. Egy szabálytalanul kanyarodó kisbusz csapódott a gépjárműbe. A feleségét és a taxi sofőrjét sajnos nem tudták megmenteni, a helyszínen életüket vesztették. – Tamás teste elkezdett lángolni, csak foltokban látott. – A kislánya, Júlia állapota kritikus, most viszi a rohamkocsi a Heim Pál Kórházba. Fogadja őszinte ré….. – Tamás ekkor már nem hallott tisztán, úgy érezte, álmodik, és robotikus mozgással kezdte összeszedni holmiját, hogy elinduljon a kórház felé.
Julcsi négy napja volt kómában, amikor Tamás először hazament az üres házba lepihenni és átöltözni. A rózsaszín lufikkal díszített, modern tejüveg bejárati ajtón belépve vette észre, hogy az étkezőasztalon elhelyezett, táncbemutató ünneplésére szánt ajándékok bontatlanul várták a boldogan hazaérkező családot. A plüss cicák között csücsülő, csillagszórással díszített csokoládés macaronok rétegei megolvadtak és elkezdtek szétcsúszni. Éppen úgy és éppen akkor, mint Tamás élete.
Tamás öntött egy pohár viszkit, és rezignáltan felment a lépcsőn a dolgozószobájába. Most vette észre, hogy a számítógépet bekapcsolva hagyta. Úgy érezte, a százados telefonhívása óta atomjaira esett az idő is, már nem tudott visszaemlékezni arra, hogy hány napja járt itthon, kivel beszélt, és hogy mely események milyen időrendben történtek meg, ha egyáltalán megtörténtek. A monitorra tekintve a GOD GPT legutóbbi, béta verziójának kezdőoldala várta.
–Miben segíthetek? – tette fel a kérdést a mesterséges intelligencia.
–Hát legyen… – gondolta Tamás, és elkezdett gépelni. Üveges tekintettel, egyetlen ujjal írta be szavait, mint aki életében először használ számítógépet.
–Elvesztettem a feleségem, és kómában van a kislányom egy olyan autóbaleset miatt, ami a figyelmességemmel elkerülhető lett volna. Adj jelet, adj magyarázatot, miért lehet ez??? Meggyógyul a lányom??? Szenvedett a feleségem a halála előtti pillanatokban??? Megbirkózom valaha ezzel a kínnal??? – Tamás megnyomta az ENTER gombot, miközben hangosan vonyított a szívét facsaró fájdalomtól.
A program ezt válaszolta:
„Köszönöm kérdéseidet, melyek igazán szívhez szólók.
-Az ORFK adatai szerint az elmúlt 10 évben évi 15 és 49 fő között változott a Budapesten balesetben elhunytak száma, évente átlagosan 30 fő. Az adatok szerint egy budapesti lakos 0,001753% eséllyel hal meg autóbalesetben. Ez rendkívül alacsony valószínűség, ugyanakkor előfordulhat. Ha a baleset helyszínét és időpontját megadod, szívesen megvizsgálom a kapcsolódó hírek, cikkek alapján az áldozatok halálának okát.
-A kómából való felépülés számos tényezőtől függ. Rövid távú kóma (1-2 hét) esetén a felébredés valószínűsége 50-60% is lehet. Hosszú távú kóma (több, mint 1 hónap) esetén a felébredés valószínűsége szignifikánsan lecsökken, 10% körüli esélyre. 1 évnél további időtartamú kóma esetén vegetatív állapotról beszélhetünk, a felébredés valószínűsége 1% alá csökken. Ha további részletek vagy konkrétumok érdekelnek a témában, kérlek, töltsd fel a kapcsolódó orvosi dokumentációt, és szívesen megvizsgálom neked.
-A halál előtti szenvedés ténye, hossza, valószínűsége számos tényezőtől függ. Kérlek, add meg a konkrét részleteket, hogy válaszolni tudjak neked.
-Igen, meg tudsz birkózni a gyásszal, de a gyásszal kapcsolatos kín rendkívül nehéz és fájdalmas. A gyász és a fájdalom egy természetes érzelmi folyamat, amely mindenki számára egyedi.
Ha úgy érzed, túl nagy a teher, kérj segítséget! Egy barát, családtag vagy szakember mindig ott lehet, hogy segítsen.
Ha bármiben tudok még segíteni, nyugodtan írj.
A GOD GPT hibázhat. Fontold meg a fontos információk ellenőrzését.”
Tamás a válasz láttán nem hitt a szemének. Felpattant, a viszkis poharat belevágta a monitorba, és János bácsi szellemét idéző, fájdalmas ordításba kezdett.
–Tényleg ennyit tudsz, ennyi munkám és ennyi energiabefektetésem után, te rakás szar? Ezért fejlesztettelek? Mire vagy te képes egyáltalán? A kurva anyját a mesterséges intelligenciának! A kurva anyját a technológiának! – Tamás még talált maradék könnyeket és valamennyi plusz erőt sejtjeinek mélyén, mert zokogva ripityára törte a helyiség teljes berendezését, majd vérző ököllel, kimerülten elaludt a számítógép, az általa kifejlesztett szoftver, a dolgozószoba és élete romjain.
Reggel élő szellemként közlekedett a lakásban, készülődött a kórházba, hogy Julcsi mellett legyen minél többet, illetve a balesettel és a temetéssel kapcsolatos közigazgatási ügyeket intézte, amikor csengettek. Tamás kávésbögrével a kezében, a száradt vérrel az öklén, a tegnapi alsónadrágjában nyitott ajtót, amely előtt ismeretlen alak állt ismerős vonásokkal.
–Itt azért jobbnak tűnik a kávé, mint János bácsi csajkájában. Bejöhetek? – Péter ezzel be is lépett a házba bíborvörös gombokkal és szegéllyel díszített fekete reverendájában. Madárcsontú teste, erős vonásai a ráncok mögött jóleső nosztalgiát ébresztettek a házigazdában. Tamásnak arra sem volt ideje, hogy megkérdezze, honnan tudta a címet, de az elmúlt napok eseményei ki is ölték belőle a valaha élete esszenciáját adó gyermeki érdeklődés maradványait.
–Tamás, látom, keresed a szavakat, de nem kell most megtalálnod. Hidd el, éppen elég liturgia és ceremónia van az életemben, hogy ettől most eltekinthessünk. Olvastam a leveled a fejlesztésedről. De, ami mindennél fontosabb, tudok a tragikus hírekről a családodban. Isten adjon erőt neked, osztozom a fájdalmadban, testvér.
Tamás lerogyott gyerekkori barátja, vagy a segédpüspök (maga sem tudta melyik minőség) lába elé, összekulcsolta körülöttük karjait és zokogni kezdett.
–Ugyan, állj fel, kérlek! – és gondoskodón megsimogatta Tamás fejét.
–Csinálj egy csésze forró kávét, és elmondom amiért jöttem. – Tamás szót fogadott. Amíg a kapszulás kávé lefolyt, Péter halkan, nyugodtan beszélt. – Ma még nem fogadod el barátom, ami veletek történt, és úgy érzed, minden széthullott. Megértem. De akkor is van valami, ami sosem hagy el. A nehéz pillanatokban nem mindig látjuk, néha dühösek vagyunk rá, pedig mindig ott van ám, csak csendesen és türelmesen vár: a hit. A hit olyan, mint a hajnal. Nem jön el, amíg éjszakai sötétség van, de a legsötétebb órában egyszer csak megérkezik, és minden világossá válik. Kiváncsiságunk, sőt olykor gőgünk hajt és néha azt gondoljuk, hogy a válaszokat nekünk kell kitalálnunk, megalkotnunk – akár ilyen GOD GPT nevű programok segítségével. De talán a legfontosabb, amit most tehetünk, és amit most te is tehetsz, hogy elengeded a kérdéseket, és bízol azokban az orvosokban, ápolókban, akik segítenek Julcsinak, és bízol abban, hogy amit ma még nem értesz, holnap talán világos lesz. Ez az igazi hit: legyőzve a félelmet lépni az ismeretlen sötétségbe, mert tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül.
–De hogy higgyek, Péter?
–Emlékszel a pillanatra, amikor megkaptad a hírt?
–Nagyon halványan…
–És amikor beléptél a kórházban a lányod ágyához?
–Minimálisan, de emlékfoszlányaim vannak.
– Emlékszel, mit tettél, amikor ott ültél az ágy mellett? Biztos vagyok abban, hogy nem a programodért nyúltál, nem kérdéseket tettél fel.
–Azt hiszem, összekulcsoltam a kezem, és Julcsi karjára borultam.
–Látod, a szíved már tudta, mit kell tennie, mielőtt az agyad megérthette volna. Újra megérezted belül, hogy van valaki nagyobb nálunk, akit hívnod kellett. Ez az ima, Tamás. Néha nem szavakból és programozott válaszokból áll, csak abból a mély, tiszta vágyból, hogy valakihez szólhassunk.
–Igen, azt hiszem igazad van. Imádkoztam.
–Tudod, az élet legmélyebb, gyásszal teli, de akár legmagasabb, örömmel teli pillanataiban az agy teljes mértékben elveszíti az irányítását a szív felett. Sok olyan kérdés van benned, amire én sem tudok válaszolni – de a programod sem. De Isten nem is azt várja tőlem, hogy minden kérdésre tudjam a választ. Ő csak azt kéri, hogy legyek ott, ha egy embertársamnak szüksége van rá. Hogy adjam tovább azt, amit ő adott nekem: irgalmas szavakat, érintést és vigaszt. Néha ennyi is elég, hogy valaki azt érezze, nincs egyedül a hajnal előtti, sötét órákban. Gyere ide, barátom. – ezzel megölelte, és megsimogatta újra a fejét. – Hiszem, hogy a feleségedre rátalált az örök világosság, és már boldog. És imádkozom azért, hogy Julcsi idővel újra veled lehessen.
–Köszönöm, Péter! – szipogott Tamás barátja, a segédpüspök karjaiban. Percekig így álltak összeölelkezve, csendben.
–És most engedj meg egy önző kérést. Mutasd meg kérlek, hol lehet ebben a szép házban dohányozni.
Tamás kikísérte Pétert az emeleti teraszra. A teraszra kilépve a segédpüspök elővette ezüst dohánytárcáját, kivett belőle egy cigarettát, és rutinosan megütögette a tárcán díszesre veretett feszület négy szárán. Majd elővette kissé kopott, ezüstözött öngyújtóját, rajta a két egymást szelő körrel. Tamás sok idő után egy szolid mosollyal reagált a nosztalgikus látványra.
–Sok kérdeznivalónk lenne egymástól, de azt is tudom, hogy most Julcsi mellett van a helyed. Siess hozzá. Egy utolsó kérésem van feléd. Emlékszem, hogy mennyit szerettél írni. Kérlek, írj újra. Bármiről. Ahogy mondtam, hagyd egy kicsit a technológiát, ne klaviatúrán írj, hanem fogj egy füzetet és egy tollat. Gyógyít.
–Rendben, ígérem.
–Isten veled, barátom. Imádkozni fogok értetek.
–Köszönöm! Isten veled, Püspök úr!
–Ne ájtatoskodj! Neked mindig Péter. – mosolygott, szótlanul húzott egy keresztet Tamás homlokán, megpaskolta az arcát, majd elindult sofőrös szolgálati autójához, hogy elinduljon hivatalába.
Péter stukkókkal, intarziás bútorokkal, arany rojtos bársony függönyökkel és márvány kandallóval díszített, neobarokk dolgozószobájában az íróasztalánál ül, és cigarettáját szívva éppen a püspöki hivatalának 30. jubileumi ünneplésére emlékező gratuláló leveleket tartogatja remegő kezében, amikor a hatalmas ajtó alkarnyi arany kilincse lenyílt. Titkára dugja be fejét, és jelzi, hogy látogató érkezett. A titkár a hierarchikus viszonyok keretein belül igyekszik rosszalló pillantást is vetni Péter gyilkos szenvedélyére, aki egy másodpercre újra János bácsi fagyos tekintetét érzi magán. A püspök – az iskolai lebukások pillanataihoz hasonlóan – hidegvérrel, lassú mozdulattal beleszív még egy utolsót a cigarettába, és elnyomja a csikket az aranyozott szegélyű, porcelán hamutartóban. Bólint, hogy érkezhet a vendég.
Egyetemista korú lány lép be a terembe. A vékony, magas, szőkésbarna hajú lány fekete ruhában, alacsony sarkú fekete bőrcipőben érkezik. A hat méter hosszú, bibliai jelenetekkel díszített vastag perzsaszőnyegbe süppedve lépked a dolgozóasztal felé, így sarkának ütemes kopogása nem zavarja fel a súlyos falakon lógó festményekről visszatekintő bibliai szentek és hivatali elődök álmát.
– Dícsértessék, Excellenciás Püspök Úr!
– Mindörökké! Minek köszönhetem látogatását, kisasszony?
A lány hóna alatt nagy, vastag bőrmappát cipel, amit minden akarata ellenére pátosz nélkül, kissé esetlen módon tud csak lehelyezni a püspök elé. A bőrmappából legalább 250 gépelt oldalnyi terjedelmű kéziratot vesz elő.
A kéziratra a következő cím van írva: VESICA PISCIS. Írta Illés Tamás.
Péter nyelt egy nagyot, és párás szemekkel előrehajolt.
– Illés-Tóth Napsugár vagyok. Ez a kézirat a nagypapám műve. Tomi papa tegnap hajnalban csendben, békében örökre elaludt. Mellette, az ágyban a néhai Réka mama fényképe, és egy nehezen olvasható, kézzel írt levél volt, amiben többek között azt kérte, hogy mielőbb hozzam el Excellenciádnak ezt a bőrmappát, mert ahogy ismeri, Excellenciád úgyis ott teremne a ház előtt még azelőtt, hogy én elindulok ide a Püspöki Palotába. Azt is üzente a levélben, hogy ne aggódjon az utolsó kenete miatt, mert azt harmincöt éve feladta már azon a sorsfordító reggelen.
A püspök nem bírja visszafogni magát, és sírni kezd. Napsugár az elkövetkező csenddel teli percek súlyát megérezve folytatja, amíg Péter kifújja az orrát, és püspöki auráját visszanyeri.
– Tomi papának boldog élete volt, pedig Anyától tudom, hogy nem volt könnyű az élete. Talán Excellenciád is ismeri azt az applikációt, a Papválaszt, ami a felhasználók feltett kérdései alapján javasol papot, aki segíthet, hogy megtalálhassák a választ és hitüket. Ezt ugye Tomi papa fejlesztette, és miután kész lett vele, majd sikeres lett az applikáció, már csak a családnak és a kéziratnak szentelte az életét.
Péter magához húzta a kéziratot, és kinyitotta a bevezető oldalon.
„Kedves Olvasó!
Jelen írás életem, elvesztett hitem, és megtalált bizonyosságom, megtérésem története. Bizonyos értelemben halálom és feltámadásom leírása. A cím, Vesica Piscis, latin jelentésű szó, halhólyagot jelent, amely két egymást metsző kört tartalmaz. Szakrális geometriai jelentősége igazán sokszínű, az élet forrását, az ellentétek találkozását, harmóniáját, és nem utolsósorban Krisztust is ábrázolták vele a korai kereszténység korában. A két kör közül bármelyik lehet bármilyen méretű, tarthat bárhová, a körök legszélső pontjai közötti távolság lehet bármekkora, azok két meghatározott ponton mindig össze fognak érni. A két pont által meghatározott közös metszet tartalmazza a két kör különálló vagy közös tulajdonságainak esszenciáját, az élet szubsztanciáját. Hitem szerint, ha megtaláljuk ezt a metszetet, megtaláljuk a feltétlen boldogságot és Istent is.
Az írást Péternek, a másik körnek ajánlom.”
– Még valami – szól Napsugár halkan, tapintatosan megzavarva a püspököt az olvasásban – Tomi papa elküldte ezt is Excellenciádnak. – és előveszi azt a bizonyos, már 70 éves gravírozott ezüsttollat. – Egész életében ezzel láttam írni.
Érzelmes búcsút követően Péter kulcsra zárja a terem ajtaját, és kitárja az intarziával díszített szárnyas dupla ablakokat. A kora tavaszi reggel még csípős, de a palota kertjéből beömlő bódító virágillat feledtetni tudja a vártnál alacsonyabb hőmérsékletet. Visszaül az asztalhoz és maga elé helyezi kedvenc Viktória-mintás herendi kávéscsészéjét. Az íróasztal oldalán álló, pár éve megszerzett ikonikus csajkából tölt egy adag forró kávét, majd a titkos diákcsíny pillanatait visszahívva ezüst gravírozott öngyújtójával cigarettára gyújt, és a barátja tollát másik kezében forgatva olvasni kezdi a kéziratot.
Már tudja, hogy a kiadandó könyv posztumusz ősbemutatóját az első metszéspont helyén, a mezőkövesdi katolikus iskola tornatermében fogja szervezni.
